Vajdahunyad - Vajdahunyadi vár

Tartalomjegyzék

1. Vajdahunyad váráról

Vajdahunyad váráról 1932 - Varjú Elemér Feltöltötte: Ferenczi Z. Sámuel

Varjú Elemér "Magyar várak" című, 1932-ben megjelent könyvében így ír Vajdahunyad váráról:

Szerencsés véletlen őrizte meg s egy nagytehetségű kiváló műépítész támasztotta fel számunkra a magyar várak legszebbikét, Hunyadot.

Valamikor Magyarország telve volt szebbnél-szebb várakkal. E tekintetben talán csak Normandia versenyezhetett vele. Ám ennek a véráztatta földnek a tragikus sorsa hozta magával, hogy legnagyobb részük visszahozhatatlanul elveszett. Egy-egy kőhalom, omladék falmaradvány, némelykor csak egy név és néhány okleveles adat őrzi emléküket. Amit pedig dúló háborúk és zsarnoki hatalom meghagytak, az - többnyire gyakorlati célokból - úgy át van alakítva, annyira ki van forgatva eredeti mivoltából, hogy régi formáit, művészeti értékeit, egykori szépségét a szakember is alig tudja felismerni.

Hunyad vára sok-sok társánál szerencsésebb volt. Többször ostromolták, nem egyszer tűz pusztította, sokáig a régiségekkel ellenséges lábon álló hivatalok dúltak benne, mégis oly sokat megőrzött hajdani pompájából, hogy lehetséges volt helyreállítani. Váraink egy része, éppen amelyek a nagy katasztrófákat kikerülték, a renoválásnak esett áldozatul; mérsékletet nem ismerő építészek romantikus, sohasem létezett álomkastélyokat formáltak belőlük. Hunyadnak ebben is kedvezett a sors. Némi hibák és tévelygések után Möller István tanárban párját ritkító szaktudással és rajongó lelkesedéssel működő restaurátort kapott. Az ő vezetése alatt valósággal újra született a Hunyadiak vára, hogy méltókép tartsa fenn - bár egyelőre rabföldön - a magyarság egyik legnagyobb és világszerte legjobban ismert hősének, Hunyadi Jánosnak az emlékét.

Amint a vár nagyérdemű helyreállítója kimutatta, a mai díszes építkezés helyén Hunyadi János ideje (kb. 1430) előtt szerényméretű, egyszerű szerkezetű erőd állott. A másfélméteres, tehát nem valami erős falakkal bíró vár körfala szabálytalan mandulaidom alakjában épült. Bizonyosan volt ezen belül öregtornya, voltak lakó- és raktárhelyiségei, a falon kívül pedig sáncai, de ezeknek nyomait eltörülték a későbbi építkezések.

Ez az első vár nem keletkezhetett az Árpádok korában; XIII. századi részletet maradványai között nem lehet kimutatni. Nem találkozunk a későn megalakult Hunyad megye nevével sem a XIV. század második tizede előtt, Hunyad várát pedig 1364-ben említik először okleveleink. Keletkezését I. Károly király koránál előbbre nem lehet tenni s építésének okára sem nehéz rámutatnunk. 1330-ban ment végbe Károly szerencsétlen havasalföldi hadjárata. Ekkor tűnt ki, minő veszedelem fenyegeti az elhanyagolt déli végeket a még ekkor ritka lakosságú részeken. A lefelé nyúló völgyeket meg kellett erősíteni s ezért épült az Egregy mentén Hunyad, a Sztrigy mentén Hátszeg vára; mindkettő egy-egy előretolt bástyája a vidék régi, erős, de az országhatártól messzefekvő várának, Dévának.

Hunyad fennállása első évtizedeiben királyi-vár, közvetlen ura az erdélyi vajda. Nagyterjedelmű, de gyér lakosságú birtokok tartoztak hozzá. Nem is hajthatott számottevő jövedelmet s ezért a várakat elvesztegető Zsigmond király könnyű szívvel adott túl rajta.

1409-ben kelt az oklevél, amellyel Zsigmond király Hunyad várát és uradalmát Szerb fia Vajk nevű udvari lovagjának új adományozás címén odaadja. Az ajándékozás módja mutatja, hogy Vajknak talán valaminő kölcsön s az evvel kapcsolatos zálogjog révén már volt valami köze a várhoz. Az ilyen birtokadományok szerzésének rendszerint az uralkodónak nyujtott kölcsön volt az alapja. Ha aztán az uralkodó fizetni nem tudott (s ugyan mikor tudott a jó Zsigmond király?), akkor még egy kis ráfizetéssel, sokszor anélkül is könnyen meg lehetett nyerni a donációt, amely kőváras urasággá tette a szerény újnemest. Hunyadra nem sokan vágyakozhattak, mert a birtokbaiktatás simán lefolyt s 1410 február 10-én a nagypecsétes privilegiális levelet is kiadták a most már Hunyadi Vajk nevet viselő lovagnak.

Minden nyom arra mutat, hogy Vajk értett az előretörés módjához. Magának a tótországi régi Szapolyai-családból hozott (legalább is második) feleséget, János fiának pedig a Horogszegi Szilágyiak tekintélyes nemzetségéből. Amikor 1430 körül elköltözött e világból, nevet, vagyont, tekintélyt hagyott gyermekeire. Ez időben idősebbik fia, Hunyadi János már előkelő férfiú; a király kíséretének tagja és szép katonai mult áll mögötte. Az igen szerény Hunyad vára nem elégítette ki igényeit. Hozzáfogott tehát, hogy megfelelően átalakítsa, vagy jobbanmondva újat építsen a régi helyére.

Az építkezés jó ideig eltartott, de legalább kívülről 1446 körül készen állott a vár magva. Területe a réginek kétszeresére növekedett; udvara alig volt kisebb a régi erősség külső kerületénél. Minden meg volt benne, amit a kor megkívánt. A vár nyugati oldalán hatalmas palota emelkedett, földszintjén és emeletén egy-egy nagy, kéthajós lovagteremmel. Kelet felől a díszes, magas kápolna kapott helyet. Ettől loggiás folyosó vezetett a lakószobákhoz. Az épülettömbből tornyok törtek a magasba, a hathatós védelmet szolgálva, de emelve a vár szépségét is. Az északnyugatra néző főbejárás hatalmas kaputornyon át nyílt az udvarra. A vár tövében zúgó folyó felett magas, falazott talpakra rakott, szétszedhető híd vezetett ki a várból. Az északi sarkot kerek, nyulánk torony védte; tarka festése miatt még később is hímes-torony volt a neve.

A vár jól el volt látva védőművekkel, de volt egy gyenge oldala, a déli, ahol a szomszédos magaslat igen közel állott a falakhoz. Majdnem be lehetett tetejéről látni a várba s innen hajítógépekkel, ágyúkról nem is szólva, sok kárt tehetett benne az ellenség. Ezért erről az oldalról erős előretolt zömök tornyot építettek a domb lejtőjére. (Nye bojsza, ne félj néven hívta a délvidéki várőrség.) Ettől támokkal erősített izmos fal húzódott a várig, tetején kiszélesedő zárt folyosóval. A várból felvonó hídon át lehetett a folyosóba átlépni s így szükség esetén a Nye bojsza a vártól elkülöníthető volt. Egyúttal a fal tetején menő lebegő folyosó danzkerül (illemhely) szolgált; olyan egészségügyi berendezés, aminőre másik példát Magyarországból nem, csak a német lovagrend híres poroszországi váraiból tudunk mutatni.

A vár külső képét szép erkélyek, függőtornyocskák, folyosók, faragott keretű ablakok, tarka festés élénkítette. Belül a pompás ajtók, kandallók, a még ekkor elég ritka mázas cserépkályhák és a falakat borító freskók vallottak a várúr előkelőségére és jóízlésére. Ami pompát a kor e téren kifejteni tudott, abból alig hiányzott valami.

A vár szépsége okozta, hogy ismertetői építésénél francia mesterekre gondoltak. Ezt a feltevést azonban sem írott adatok, sem tárgyi bizonyítékok nem támogatják. Ellenkezőleg. A várban sűrűn alkalmazott heraldikai díszítés stílusa egyenes cáfolata a francia behatásnak. Magyarországon a tatárjárás utáni korszak óta nem folyt annyi várépítkezés, mint Zsigmond király korában. Nem lehetett tehát hiány itthoni építőmesterekben. Ha Hunyadon franciák dolgoztak, úgy templomaink egész soránál is a távol nyugat művészeinek működését kellene feltételeznünk.

Hunyadi halálakor (1453) a vár építése kétségkívül teljesen be volt fejezve; özvegye már csak apróbb változtatásokat tett rajta s belső díszítését fejlesztette. De amikor teljes pompájában készen állott, elérte virágzásának tetőpontját is. Nagy hibája volt, hogy messze esett az ország központjától. Hunyadi János életének javát a török és szövetségesei elleni harcok töltötték ki. Ő keresve sem találhatott volna rezidenciájául alkalmasabb helyet Hunyadnál. Mátyás, amint királlyá választották (1458), elszakadt elődei fészkétől. Azt sem tudjuk, megfordult-e benne élete későbbi éveiben. Idővel magához vonzotta anyját is. Szilágyi Erzsébet elhagyta a várat, amelynek felépítésében s feldíszítésében bizonyosan sok része volt s átköltözött szeretett fia közelébe, Óbudára. Itt élt igazi anyakirályné módjára s innen kormányozta hatalmas birtokait, amelyek közé azonban Hunyad nem tartozott. Ezt Mátyás fiára, Jánosra ruházta (1482), talán hogy ezzel is kiemelje valódi Hunyadi voltát.

Amikor Mátyás halála után megkezdődött Korvin János kifosztása, örökségének ezt a részét senki sem akarta tőle elvitatni. Azonban a boldogtalan herceg hamar túladott rajta, vagy legalább is annyira megterhelte az uradalmat, hogy annak 1494 óta inkább csak névleges tulajdonosa volt. A mondott évben 10.000 aranyat vett fel rá kölcsön Kinizsi Páltól és feleségétől, Magyar Benignától. Ezek rövid idő mulva továbbadták a zálogjogot Bakócz Tamás akkor egri püspöknek és rokonainak. A nagy szerző főpapot azonban ez esetben elhagyta hagyományos szerencséje. A vár birtokbavétele többszörös bírói ítéletek dacára sem sikerült. 1508-ban az akkori várnagy, Alpestesi Nagy György huszárjai élén fogadta a beiktatásra érkezőket s úgy megriasztotta az előkelő társaságot, hogy futva menekültek Hunyad vára alól. A pénz is odaveszett mindörökre. A herceg, gyakorlott adósságcsináló módjára, másoktól is vett fel a várra kölcsönöket. Bikly János uramat 1200 forint fejében megtette hunyadvári várnagynak olyan ravasz kikötés mellett, hogy amíg az összeget vissza nem fizeti, addig a hitelezőt a várnagyságból el sem mozdíthatja. Perelte is a saját várnagyát a szegény János herceg, de az ítéletet már nem érte meg. 1504 október 12-én elhúnyt; a rákövetkező évben egyetlen fiacskája, Kristóf is követte a sírba. A várra özvegye, a szerencsétlen sorsú Frangepán Beatrix kapott 1506-ban II. Ulászlótól adományt, bizonyosan csak azért, hogy ezzel is több jusson a király gonoszlelkű rokonának, Brandenburgi György őrgrófnak, akihez a legcsúnyább módon feleségül kényszerítették. A szegény asszonyt 1509-ben a halál szabadította meg férjétől és az élettől. Természetes, hogy jog és igazság ellenére mindenét az őrgróf örökölte. 1510-ben Hunyadra is megszerezte a donációt s beült a birtokba, amelyhez jog szerint semmi köze sem volt.

Végül is György urat 1519-ben hűtlenségben marasztalták el s az erdélyi vajdát királyi rendelet utasította, vegye el tőle Hunyad várát, ha máskép nem lehet, ágyúkkal s adja át a Bakócz-családnak. A vajdának azonban (ez időben nem kisebb ember, mint Szapolyai János) egyéb gondja s baja volt, mint Hunyad ostromára indulni. György még egy ideig élősködött az ország nyakán; amikor eltávozott innen, sokáig küldözték utána tisztjei a jövedelmeket Ansbachba. Hunyadon jó pénzért adott túl. A vevő a hős Török Bálint volt, akinek némi huzavona után 1536-ban sikerült szerzeményére az adományt megkapni János királytól. Előbb azonban egy ostromot állott ki a vár; Czibak Imre próbálta Törököt kivetni belőle 1534-ben. Ez alkalommal tűzkár is esett benne.

1601-ben Mihály vajda is megrohanta s felgyujtotta Hunyadot. Már ekkor a Török-család napja lealkonyulóban volt. Négy év mulva hűtlenség címén elvették tőlük az uradalmat s az ifjú Bethlen Gábor kapott rá adományt.

Bethlen a nyugodt birtoklás kedvéért kielégítette a Törökéktől származó igénylőket s aztán költséget nem kímélve megkezdte a vár restaurálását. Sajnos, sok tekintetben át is alakította azt, saját ízlésének megfelelően. A keleti oldal lakóhelyiségeit egy emelettel megbővítette; a felső lovagterem helyére három lakószobát csináltatott maga és a fejedelemasszony számára. A védőfalakat magasabbra rakatta, bástyát építtetett a keleti és az északi oldalra ágyútelepek részére. Helyenként még a szép, régi freskók átfestésétől sem riadt vissza, nem nagy örömére a késői műértőknek.

A megújult várat Bethlen családi birtoknak szánta s amikor elkészült a helyreállítással, unokaöccsének, az ifjabbik Bethlen Istvánnak ajándékozta. Ezen a réven kapcsolódik össze Hunyadvára története a korszak leghíresebb asszonyáéval.

Bethlen István ugyanis 1627-ben házasodott. Elvette pedig Széchy Máriát, aki még ekkor nem is sejtette, hogy majdnem két évtized mulva ő lesz a murányi Vénusz. Akkor még fiatal, ártatlan és jóhírű asszonyka volt, amikor Hunyadon boldog napokat töltött férje oldalán. De hajh, ezek hamar elfogytak, 1633-ban már mint özvegy jár a hunyadi várban, hogy egy év mulva végkép elszakadjon tőle. Nem bírta ki férfioltalmazó nélkül; férjhez ment a nem hozzá illő Rozsályi Kún Istvánhoz. Emlékét az egyik terem mennyezetére festett címere őrzi a várban.

Hunyad aztán sorba ment az igényjogosultak kezén. Előbb Bethlen Péteré, aztán nővére, Katalin, Zólyomi Dávidné kapta meg. Utóbbi építkezett is benne; egy traktust később is az ő nevéről hívtak. Örököseitől Thököly Imre szerezte meg. Amikor átvette, részletes leltárt készítetett fel a várról. Az inventárium sok értékes feljegyzést tartalmaz, belőle tudjuk az egyes részek neveit, sok helyiség rendeltetését és korát. Thökölytől mihamarább Apaffy Mihályra szállott a vár (1685), a szokásos "hűtlenség címén"; tőle adományozás útján fiára, az utolsó erdélyi fejedelemre. Ennek halálával özvegye, Bethlen Katalin lett volna a jogszerinti tulajdonos; de már 1725-ben elhúnyt. Ezzel Hunyad vára véglegesen visszakerült oda, ahonnan Zsigmond korában elindult, a koronához.

A "koronát" a XVIII. században már kincstárnak nevezték; ez pedig prózai nyelven annyit jelentett, hogy az ősi várat ezentúl kegyeletes érzelmekkel nem igen törődő, többnyire nem is magyar hivatalnokok vették kezelésbe. A váron talán fennállása óta ezek rontottak legtöbbet. A termekbe falakat építettek, a freskókon keresztül ajtókat, ablakokat törtek, ha kellett, vakoltattak, meszeltettek. Szóval igyekeztek a középkori várból valódi hivatali helyiségeket formálni.

1784-ben, a Hóra-lázadás rémnapjaiban, a vár falai mögött keresett a megyebeli nemesség egy része menedéket. Hálából a vármegye csináltatta meg a pusztuló tetőket.

1847-ben I. Ferenc király körutat tett Erdélyben s ez alkalomból Hunyad várát is bemutatták neki. Laxemburg álromantikus lovagvárának építtetője el volt ragadtatva az öreg várból áradó valódi romantikától. Minden áron helyre akarta állíttatni s első részletül 30.000 forintot utalványoztatott ki költségekre. A kincstári jószágigazgatóság renováltatott is, de saját ízlése szerint. Még több hivatali szobát csináltatott, egy sereg freskót ismét leveretett, új ajtókat tétetett a régiek helyére s az állami vasgyár részére nagyszerű vasraktárakat rendezett be. Áldatlan működését 1823-ban egy villámcsapás szakította félbe. De nem sok időre. Az elhamvadt tetőket újból a vármegye közönségével állíttatták helyre s aztán maradt minden a régiben. A Bach-korszakban még a járási hivatalok is itt kaptak helyet. A Hunyadiak várában a Bezirksgericht működött. Mígnem 1854 április 13-án, épp a Bezirksvorstand bűnös könnyelműsége folytán, tűz ütött ki a kaputorony mellett levő egyik helyiségben. A lángok gyorsan terjedtek; rossz nyelvek úgy mondták, nem is volt meg a szándék elfojtásukra. Másnapra Hunyad várának puszta falai meredeztek az égre.

Évek teltek el, amíg a "helytartóság" rászánta magát, hogy a romokat úgy-ahogy befedesse. Addig eső, hó, szél, fagy pusztította a várat. Hunyad gyors léptekkel haladt a végenyészet felé.

A hatvanas évek elején az isteni gondviselés lelkes pártfogót támasztott az enyészetnek szánt vár részére Arányi Lajos egyetemi orvostanárban. 1866-ban egy vészkiáltással igyekezett a figyelmet Hunyadra irányítani. A következő évben színes képekkel ellátott valóságos díszmunkában ismertette meg a nemzettel, mit bír s mit veszít a várban. Az alkotmányosság helyreállta után mindjárt foganatja volt a lankadatlan buzdításnak. 1868-ban Schulz Ferenc irányításával már megkezdték az első, biztosító munkálatokat. 1871-ben az első mester halála után Steindl Imre vette át a helyreállítás vezetését. Sajnos, nem egészen jó irányban, mert a romantika szellemében "szebbé akarta tenni a várat, mint valaha volt". Utána valóságos kontárkezek pusztítottak renoválás örve alatt s okoztak jóvá nem tehető károkat.

A komoly és céltudatos helyreállítás csak a nyolcvanas években, a Műemlékek Orsz. Bizottsága felállítása után indult meg gr. Khuen Antal műépítész vezetése alatt. A feladat igen nagy volt; először el kellett távolítani a toldásokat és stílszerűtlen pótlásokat. S a költségek semmikép sem álltak arányban a teendőkkel.

A vezetést gr. Khuen halála után segédje és munkatársa, Möller István vette át. Nála hivatottabb emberre nem eshetett volna a választás. Azóta jó kezekbe volt letéve Hunyad vára sorsa.

Az 1907-től kezdve teljes rendszerességgel folytatott restaurációt a befejezés előtt szakította félbe a háború. Szerencsére a vár akkorára biztosítva volt...